HTML

rebuild

autó felújítás, fémlökhárítósok

Friss topikok

Linkblog

2010.04.04. 09:56 brokhauser

Gázosítás

Mivel egyébként is eladhatatlan egy nagy köbcentis 13 éves családi kombi. De én már korábban felújítottam és most nincs kedvem realizálni azt a néhány százezer forintnyi veszteséget, gondoltam addig hajtom a kocsit amíg szét nem esik. Ez szép, csak állambácsi engem nagyon büntet a "luxus" adójával. Egy 13 éves Scorpio aztán az igazi luxus, ha már az autó nem is, de a fentartása már egyre inkább.

Az ember spórol ahol tud, de inkább nem is spórolásnak nevezném, mert ennek a szónak itthon elég pejoratív a hangzása. Az az érzést kelti bennem, mint a kispórolás, aminek számos és számtalan példáját láthattuk itthon. Nevezzük inkább költséghatékonyságnak.
Első körben a járulékos költségeket nézi meg jobban az ember. Például, a kötelező biztosítás. Na ezen most egy 11,000 forintot spórolok tavalyhoz képest. Aztán a következtő, de legnagyobb kiadás a benzin költség. Mint azt a korábbi bejegyzésemben is írtam, összevetettem az LPG és E85 (autógáz és etanol) megtérülését. Melyik érné meg jobban. A gáz mellett göndöttem...
Több okból is:
Egyik az ára, mármint az üzemanyag ára, ami az elmúlt években jószerivel nem is változott. Ebből a nagy árkülönbözetből adódik az, hogy évente több pénzt tarthatok a zsebemben. Annak idején amikor először találkoztam vele, akkor 100 forint fölött volt kicsivel, emlékeim szerint 110-120 ft között, de akkor mág a benzin is bőven 200 alatt volt. Most ez az ár 160-166 forint, ez a legolcsóbb, de a kuruc-labanc határon tankoltam 200-ért is, ez volt eddig a messze legmagasabb. Ez is csak azért, mert az osztrákoknál nagyon ritka a gázkút.
Kettő, az autógázzal van tapasztalatom, a környezetemben van több gázos autó is és meglepően jók a tapasztalatok. Ami rossz volt, az a szervízzel kapcsolatos, emberi dolog.
Három, elég elterjedt ahhoz, hogy gond nélkül autózhasson vele az ember. A környező országokban Ausztria kivételével mindenhol lehet tankolni. Főleg a németeknél és olaszoknál.
Az elterjedtség nekem azért fontos, mert kombi autóm van és nem akarom egy hengeres tartállyal hazavágni a csomagtartómat, hanem inkább pótkeréktartályt szereltetek, ami kisebb. Elsősorban a fogyasztáshoz képest. 12 literes benzines átlagfogyasztás az adatok szerint kb 13,5 literre jön ki gázból. A pótkeréktartály 40 literes, amit 75%-ig lehet tölteni, vagyis 30 liter megy bele, ami mondjuk durván 200 kilóméterre elég. Ezzel azért már el lehet jutni a következő kútig. Az a kellemetlenség, hogy ilyen sűrűn kell tankolni, meg ellensúlyozható a megtérüléssel...
 

Szólj hozzá!

Címkék: autó átalakítás etanol e85 autógáz lpg


A bejegyzés trackback címe:

https://rebuild.blog.hu/api/trackback/id/tr611893389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása